A futás a legnagyszerűbb hasonlat az életre, mert annyit veszel ki belőle, amennyit beletettél.

Kisvárda és környéke szaladók

Kisvárda és környéke szaladók


Panoráma Trail 2021

2021. október 17. - K. Sanyi

Panoráma Trail 2021-10-16 szombat Előszóban csak annyi, hogy két éve "készülünk" erre a versenyre. 2019-ben két csapattal indultunk, de a második szakasz nem volt rendesen kiszalagozva és eltévedtünk. A harmadik szakaszon már lehetetlen volt behozni a hátrányt. 2020-ban elmaradt a vírus miatt.

Tovább

Az utolsó emberig - Kisvárda, Asszony hegy

Valamikor az év elején Vass Józsi fejében fogalmazódott meg egy olyan kósza gondolat, hogy érdemes lenne a mi kis edző pályánkra rendezni egy körözős versenyt.

Tovább

Zemplén félmaraton

Füzér és Hollóháza környéke

Mai napra egy izgalmasnak ígérkező zempléni futás volt betervezve. Ilyenkor Kállai Krisztián a házigazda, mivel ő ismeri a környéket. Tegnap át is küldte a három választható útvonalat. Persze, mint utólag kiderült, sikerült kiválasztani a legnehezebbet.

Tovább

Március 15.-ei hosszú hétvége távol Szabolcs megyétől

Képek és szöveg: Pólyán Hajnalka Írásommal egy kis kedvet szeretnék csinálni a Bakonyi tájhoz. Sokan tudják rólam hogy nem vagyok tősgyökeres szabolcsi. Kisvárdára én szó szerint csak bekerültem. Az ország másik végéről a gyönyörű Bakonyból származok.

Tovább

Téli Asszonyhegy 2021-02-14

A héten kedvenc futóhelyünkön is téliesre fordult az időjárás. Hózápor, szél, mínuszok.Minden adva volt egy jó kis hóban futáshoz. Szombaton kimentünk egy körre négyen. Egy nyom volt a pályán amit Kelemen Ati futott. -8 fok volt a 9 órás indulásnál. Friss hó és jeges szakaszok mindenhol. A nap…

Tovább

Sanyi a motivátor

Van ez a Szaladók futó közösségünk, ahol már elég szép számmal vagyunk jelen. Mindenki hobbi szinten, munka mellett űzi a sportolást. A szabadidőnk nagy részét a sporttal töltjük. Ez nálunk szinte már megszállottság. Persze itt is a legtöbb ember úgy kezdte, hogy fogyni akar, egészségesebb akar…

Tovább

Vass József - Az ikon

Teker, szalad, úszik. Sörözik is!

Van ez a Szaladók futó közösségünk, ahol már elég szép számmal vagyunk jelen. Mindenki hobbi szinten, munka mellett űzi a sportolást. A szabadidőnk nagy részét a sporttal töltjük. Ez nálunk szinte már megszállottság. Persze itt is a legtöbb ember úgy kezdte, hogy fogyni akar, egészségesebb akar…

Tovább
süti beállítások módosítása